Felállítják az EU sátrát a Főtéren

Május 9-e az Európa Nap, amely az európai közösség létrehozására emlékeztet. Idén az Európai Bizottság magyarországi képviselete kezdeményezésére, Szombathelyen is sokszínű, látványos programmal ünneplik meg ezt a napot, egy nappal korábban, kedden. A Fő téren – ahol EU sátrat is felállítanak - szakemberek adnak Európai Uniós információkat, lesz játékos vetélkedő, kvízjáték, totó is az unióval kapcsolatban. Szakmai fórum is kíséri az idei Európa Nap rendezvénysorozatát a vasi kamara, az Europe Direct vasi információ pontja és a szombathelyi önkormányzat szervezésében. A Városházán délelőtt Európa válságáról tart időszerű előadást dr. Miszlivetz Ferenc szociológus, egyetemi tanár, majd Vörös-Borsody Csilla, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől hallhatnak egy előadást a testvérvárosi kapcsolatok szerepéről az európai együttműködésben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek