A 2010-ben átadott lukácsházi víztározóból, az Abért- tavakból üdülőhely válhat. Erről állapodott meg Kőszeg önkormányzata egy fejleszteni kívánó budapesti kft.-vel. A cég 300-500 fő befogadására alkalmas fürdőhelyet, vízisí pályát, kiszolgáló épületeket, éttermet, rendezvényszínpadot tervez építeni. Az együttműködési megállapodással Kőszeg önkormányzata a budapesti vállalkozás minden olyan pályázaton való részvételét támogatja, amely ezeket a fejlesztéseket elősegíti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!