Az Új Széchenyi Terv keretében nyert 192 millió forint vissza nem térítendő támogatást az Uniriv Kft., amely így új gyártócsarnokot épít, ennek alapkőletétele volt szerdán. A szombathelyi LUK kuplunggyártó egyik legnagyobb helyi beszállítója mára kinőtte telephelyét, ezért vált szükségessé az ötezer négyzetméteres üzemcsarnok megépítése, ahol a gyártócsarnok mellett lesz iroda, raktár, de egy tanműhely is megépül. A zöldmezős beruházásban munkahelybővítés is lesz, a mostani 80 fő mellé újabb 40 gépészt vesznek fel. Ehhez kapcsolódóan a helyi Nádasdy Tamás Szakiskolában a következő tanévtől szerszámkészítő képzés indul.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!