600 ezer forintos táskáját is megmutatta a TV2 műsorvezetője a Washingtonba vezető út során

Zavaros Eszter saját bevallása élete második legjobb élményén van túl.

600 ezer forintos Louis Vuitton táskát villantott Zavaros Eszter, a TV2 műsorvezetője a Washington felé tartó repülőúton, írja Hadházy Ákos posztja alapján a HVG.

A lap emlékeztet, a műsorvezető is azon szerencsések közé tartozott, akik azon a Wizz Air-gépen utazhattak, amely Orbán Viktor miniszterelnököt és egy sor kormánytagot, kormányközeli újságírókat és cégvezetőket vitt az USA-ba csütörtökön. Zavarost egyébként Lentulai Krisztián, a Mandiner munkatársa "buktatta le", hiszen ő posztolt közös képet a közösségi oldalán a TV2-es műsorvezetővel, valamint a táskával.

A portál szerint amúgy Zavaros Eszter lelkesen nyilatkozott az útról, állítása szerint ez volt élete második legjobb élménye.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet