Teljes területén megnyithat a Budapest Park

A nyitás óta "félárbocon", kizárólag 1000 fős látogatói limittel, két kisebb zárt helyszínnel működött a főváros legnagyobb szabadtéri, egész nyáron át nyitva tartó, öt helyszínen közel 12 ezer látogató befogadására alkalmas szórakoztató központja, a Budapest Park - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A május 3-án még hiányzó, zenés-táncos rendezvények tartására vonatkozó engedély hiányában a Park nem tudott teljes területen megnyitni, így a nagyszínpadi koncertek a kisebb helyszínen valósultak meg. A pénteken kézhez kapott engedély értelmében azonban a hely a legszigorúbb biztonsági előírásoknak is megfelel, így a Republic koncert már a nagyszínpadon tartható meg.

Mint írják, igazi zenei kavalkád várható egész nyáron át: sokak mellett június 1-jén Sister Bliss (Faithless), június 8-án az Afrika Bambaataa (USA), másnap a Bikini, június 22-én a Goldie, július 12-én a Boban and Marko Markovic Orkestar koncertjére várják a közönséget.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek