Öt megye közlekedési felügyelői Vasban

A Vas Megyei Közlekedési Felügyelet öt helyen állított fel tengelysúlyt ellenőrző pontot ma délelőtt a megyében. A razziában részt vettek a dunántúli megyék (Veszprém, Zala, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron ) közlekedési felügyeletének munkatársai. Így öt helyen (Kámnál, Szemenyénél, Sárváron, Jánosházánál és Csákánydoroszlónál) állták el a túlsúlyos teherautók útját az ellenőrök. Jánosházánál két óra alatt öt autót mértek be, ebből egy volt túlsúlyos. A dolomitot szállító sofőr vélhetően megkapta a fülest, hiszen kerülő úton próbált eljutni Szemenyére a megengedettnél két tonnával súlyosabb szállítmányával, ám Jánosházánál az ellenőrök karjaiba futott. A közlekedési felügyelet holnap a rendőrökkel együtt razziázik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek