A város képviselő testülete úgy döntött, hogy a tömegközlekedésről szóló közszolgáltatási kötelezettségének továbbra is a Vasi Volán Zrt.-vel együttműködve tesz eleget. Az aláírt szerződés ez év végéig érvényes, és ezért ellentételként a szerződött 28 ezer kilométerre 6 és félmillió forintot fizet a város a cégnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!