Budapesten és vidéken egyaránt június 16-án tartják meg a jubileumi, 10. Múzeumok éjszakáját, amelyen 218 kulturális intézmény 278 helyszínen várja rendhagyó programokkal a közönséget. A tavalyi Múzeumok éjszakáján Budapesten 191 ezer, vidéken 138 ezer ember látogatott el legalább három múzeumba - emlékeztetett a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, hozzátéve: ebben az esztendőben is legalább ekkora látogatottságra számít. Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a Múzeumok éjszakájára évről évre egyre több intézmény jelentkezik, immár nemcsak közgyűjtemények, hanem levéltárak, könyvtárak, egyetemek is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!