Visszaáll a forgalmi rend Kőszegen

Egyirányúsították a Felső körutat, de ez ellen az ott élők felzúdultak, mert nagyot kellett kerülniük. A város képviselői megszavazták, hogy álljon vissza a korábbi forgalmi rend. Szakértő javaslatára döntött úgy a város képviselő-testülete, hogy egyirányúsítja az adott utcát. Az ő véleménye szerint ugyanis az utca kétirányú közlekedésre alkalmatlan, mert egy forgalmi sáv minimális szélességének 2,75 méternek kellene lennie, ez viszont nincs annyi. Egy lakossági fórum után azonban – amelyen nagy volt a helyiek felháborodása a döntés miatt – módosították döntésüket a képviselők, így a múlt héten visszaállt az eredeti forgalmi rend a körúton.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek