Megépült a csatorna, helyreállították az utakat

Lezárult az Uraiújfalu és Vámoscsalád közös beruházásában nemrég elkészült csatorna és a szennyvíztisztító rendszer próbaüzeme. A fejlesztéssel az infrastruktúra hiányzó láncszemét pótolták. A csaknem ötszázmillió forintos beruházáshoz az Európai Unió nyújtott segítséget. A községek képviselő-testülete közösen határozott a szennyvízelvezető és tisztító rendszer kiépítéséről, a szükséges önerő előteremtéséről. A próbaüzem sikeresen befejeződött, a tisztítási paraméterek az előírt értékeken belül vannak, a rendszer jól működik. A csatornahálózat kiépítése mellett, ennek nyomvonalán az utakat is helyreállították. Eddig a háztartások nyolcvan százaléka csatlakozott a rendszerhez.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek