Ünnepelnek a csehimindszenti iskolában

Hamarosan az 55. tanévét zárja a csehimindszenti általános iskola. Ez egyben az 55. évfolyam elballagását is jelenti. Az iskolát fél évszázada építették, a jubileumot az intézmény egy egész éven át tartó programsorozattal ünnepelte és ünnepli. Ennek eredményeiről több, az aulában kiállított épület-makett is tanúskodik, illetve a gyerekek riportokat, írásokat készítettek az iskolába egykor járt, mára felnőtté vált diákokkal. A fél évszázadról sportrendezvényekkel is megemlékeznek a helyiek, az iskola tanulói és pedagógusai. A sportolásban is minden az 55-ről szólt és szól. Például az 55 km-es gyaloglás, az öt társult község stafétás körbefutása 55 km-nyi távban. De a közelmúltban tündérkertet is avattak 55 fával. Az iskola fái közé 5 oszlopot is emeltek, mely az öt, iskolához társult községet jelképezi.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek