A hónap utolsó hétvégéjén rendezik meg a II. Patyi vesszős fesztivált. A szervező Rábapatyért Közhasznú Szervezet idén a hagyományőrző rendezvény költségeinek fedezésére több mint egy millió forintot nyert Leader pályázaton. A tavalyi jó tapasztalatok után, a helyi vállalkozások is támogatják a programsorozatot, ahol többek között hagyományőrző csoportok bemutatóival, fogathajtó versennyel, dalkörrel, vásári komédiával, kerítésfonással, gyermekműsorokkal és kirakodó vásárral várják a látogatókat - mondta el rádiónknak Hajas László szervező.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!