Az osztrák-magyar határmenti települések polgármesterei tartottak találkozót szerdán Bécsben - közölte az MTI-vel Magyarország bécsi nagykövete. A követség épületében rendezett fórumon mintegy hatvanan vettek részt. Jelen volt mások mellett Fodor Tamás soproni, Puskás Tivadar szombathelyi, Hámori György kapuvári városvezető, valamint Ékes József és Ivanics Ferenc parlamenti képviselők. A Szalay-Bobrovniczky Vince nagykövet meghívására megtartott találkozón áttekintették a térség problémáit, valamint infrastrukturális, turisztikai környezetvédelmi és európai uniós fejlesztési lehetőségeit. A találkozó egyben előkészítése volt a 2004-ben alapított Osztrák-Magyar Regionális Együttműködési Fórumkövetkező ülésének, amelyet jövő októberben Budapesten rendeznek meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!