Az osztrák-magyar projektben megvalósuló kerékpártúra során június 25.-től június 30.-ig, Nyugat-Pannonia mind a négy nemzetiparkját és natúrparkját is felfedezhetik a természetbarátok –írja az orf.at. A résztvevők a Mária úton zarándok kapu szentelésének lehetnek részesei, a Lánzséri hegyekben a kelták nyomában barangolnak, a Lékai vár padlásán denevérekkel barátkoznak. Kőszegen bakancsot húzva az alpannonia túraút első kilométereit teszik meg, Beleden a Pinka völgyében „határélményekben” lesz részük, majd a Rábán kenuba szállnak és az Őrség vadregényes erdein keresztül tekerve érkeznek meg a Kerka völgyébe, ahol az erdei vasúton megpihenve érnek célegyenesbe, s gurulnak le a Mura folyóhoz. A részvétel ingyenes.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!