Tegnap rendezték meg Vönöckön a harmadik Vas megyei nyílt pálinka és párlat versenyt és fesztivált. Az idei rendezvény a gyümölcs, a bor és a pálinka szerepét hivatott bemutatni a gasztronómiában. Az is kiderült, hogy a magánfőzők és bérfőzdék pálinkái közül melyeket értékelte legjobbra a zsűri. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, 31 féle pálinkát, párlatot és likőrt kellett pontozniuk. A hagyományos ízek, mint a sárgabarack és szilva mellett a vadtermésből készült nedűk is népszerűek voltak. A zsűri pontozta az illat tisztaságát, az íz karakterét, a harmóniát és a tisztaságot is. A versenyt a kőszegdoroszlói Pongrácz László málnapálinkája nyerte.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!