Magamutogató férfit vettek őrizetbe Zalaegerszegen

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közlése szerint hétfő este érkezett bejelentés arról, hogy a zalaegerszegi Köztársaság úton egy férfi három fiatalkorú lány előtt szeméremsértő módon mutogatta magát. A lányoktól sétálás közben lemaradó fiúismerősük - miközben telefonján értesítette a rendőrséget - üldözőbe vette a magamutogatót, de szem elől tévesztette. A rendőrség a részletes személyleírásnak köszönhetően a férfit rövid időn belül a közelben elfogta. A 26 éves férfit további két, hasonló módon elkövetett szeméremsértéssel is gyanúsítják - mindkét eset júniusban történt Zalaegerszeg kertvárosi részében -, és vizsgálják, hogy ő lehetett-e az elkövetője korábbi hasonló bűncselekményeknek is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek