Elhagyta az országot a "klórvonat"

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása alapján csütörtökön, az esti órákban elhagyta Magyarországot az a veszélyes anyagot szállító vasúti szerelvény, amit még múlt héten vontattak be Szombathelyre. A javítás három napon át tartott a MÁV Vasjármű Kft. szombathelyi telephelyén található vasúti javító üzemben, miután az ellenőrzés műszaki hibákat tárt fel. A műszaki hibák elhárítása befejeződött, így a szükséges vizsgálatokat követően a járművek elhagyhatták a javító üzemet. A közlekedésgépészeti meghibásodás a tartályokat nem érintette, de mivel azok tartalma veszélyes árunak minősül, a katasztrófavédelem folyamatosan biztosította a helyszínt és kontrollméréseket végzett. Ezek alapján kijelenthető, hogy a tartályokból semmilyen, a környezetre veszélyes anyag nem került a szabadba. A közlekedési hatóság műszaki vizsgálata után a tartálykocsikat a szállítmányozó cég vontatójárműve juttatta el Szombathelyről az eredeti célállomásra, Szlovéniába. A korábban a feltárt hibák miatt a közlekedési hatóság nyilvánította a közforgalmú pályahálózat használatára alkalmatlannak a járműveket. A hatóságok átfogó vizsgálatot folytatnak le az ügyben, hiszen a veszélyes anyagok szállítása során rendkívül szigorú előírásoknak kell megfelelnie a szállítmánynak és a szállítmányozónak egyaránt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek