Rendőr kísérhetné a igazgatóhoz az iskolakerülőt

Az igazgatóhoz kísérhetné a rendőr azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról - ezt javasolja Pintér Sándor belügyminiszter a rendőrségről szóló törvény módosításában. A parlamentnek benyújtott indítvány szerint a rendelkezés úgy szólna: ha egy 14 évnél fiatalabb diák nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy engedéllyel hiányzik a tanításról vagy a kötelező iskolai foglalkozásról, és nincs vele nagykorú, akkor a rendőr - az iskolával való előzetes egyeztetés után - az igazgatóhoz kísérheti őt. "Hitelt érdemlő igazolást" az iskola, orvos vagy a szülő állíthat ki.

A belügyminiszter ezzel összefüggésben módosítaná a köznevelési törvényt is, rögzítve abban, hogy a tanuló iskolájának megállapítása, a hiányzás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az iskolával és a szülővel való kapcsolatfelvétel céljából a köznevelés információs rendszeréből továbbítható a rendőrségnek egyebek mellett a diák neve, neme, születési helye és ideje, lakcíme, állampolgársága, diákigazolványának száma, tanulói jogviszonyának adatai, valamint iskolájának neve, címe. Az új szabályozás 2013. január 1-jén lépne hatályba.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek