A hagyományos és az elektromos kerékpárok előnyeit magába foglaló jármű bérbeadását a közelmúltban kezdték meg a Vas megyei fürdővárosban, ahol egyre nagyobb az érdeklődés iránta. Ennek oka lehet, hogy környezetkímélő, olcsó, és egészséges sportolást is jelent a kerekezőknek. A feltöltését követően mintegy 50 kilométert lehet tekerni vele, de ha menet közben az akkumulátor kimerülne, akkor hagyományos kerékpárként lehet tovább közlekedni a járművel. Bükön egyébként egy sikeres pályázatnak köszönhető, hogy megjelentek ezek a kétkerekűek, és a turisztikai szezonban kedvelt közlekedési eszközzé válhatnak a városban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!