Kábítószer-csempészés miatt kivégzések

Kivégeztek három tajvani kábítószercsempészt hétfőn a kelet-kínai Fucsien (Fujian) tartományban, miután a legfelsőbb bíróság is helybenhagyta velük szemben a legsúlyosabb ítéletet - jelentette a kínai média kedden. A három tajvani a ketamin nevű népszerű partidrogot hajón, mázsaszámra csempészte át 2009-2010-ben a kontinensre, majd dílereknek, éjszakai mulatóhelyeken értékesítette. Közülük kettőt 2010 decemberében, a harmadikat egy másik perben, 2011 áprilisában ítélték halálra. Valamennyien fellebbeztek, amit a felsőbb fokú bíróságok elutasítottak. (MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek