A tavaly indult Agora kertmozi sorozatot a nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezik a körülbelül 100 fő befogadására alkalmas Savaria mozi melletti árkád teraszon. Előző évben a musical-filmeken volt a hangsúly, idén elsősorban filmvígjátékokat láthatnak majd a nézők. Több héten keresztül minden szombaton fél 10-kor kezdődnek majd a vetítések. Ezen a héten a Koszorúslányok című filmmel indul el az ingyenesen látogatható kertmozi sorozat- mondta el rádiónknak Mayer Rudolf, az Agora Szombathelyi Kulturális Központ munkatársa.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!