60 fős nyomozócsoport dolgozik a hajóbaleseten

A vizsgálat állásáról hétfőn közleményt adott ki a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a magyar büntetőeljárásjog szabályai szerint folytatja a 2019. május 29-én 21 óra 5 perckor bekövetkezett hajóbaleset körülményeinek vizsgálatát - olvasható a Police.hu-n hétfőn megjelent hivatalos közleményben, amelyben a rendőrség összefoglalja, hol tart most a budapesti hajóbalesettel kapcsolatos nyomozás.

Előzmény

A Duna budapesti szakaszán, a Margit híd egyik pesti oldalhoz közeli pillérénél összeütközött a Hableány termes személyhajó és a Viking Sigyn kabinos szállodahajó. Az ütközés következtében a Hableány hét-nyolc másodperc alatt elsüllyedt. A hajóbalesetről 2019. május 29-én 21 óra 15 perckor történt az első állampolgári bejelentés a rendőrségre. Az első bűnügyi egység a bejelentéstől számított 14 percen belül érkezett a helyszínre (az első vízirendőr gyakorlatilag az állampolgári bejelentéssel megegyező időpontban bekapcsolódott a személyek mentésébe, felkutatásába).

A szállodahajó és kapitánya

A mentéssel párhuzamosan a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói megszondáztatták a balesetben részes szállodahajó hajóvezetőjét, a 64 éves ukrán állampolgárságú C. Yuriy odesszai lakost. Meghallgatták a szállodahajó személyzetét és minden utasát. Egyebek mellett lefoglalták a hajóvezető telekommunikációs eszközeit, a szállodahajó szerverét, a radarképernyő és a teljes rádióforgalmazás adatállományát rögzítő adathordozókat, valamennyi AIS adatot.

60 fős nyomozócsoport dolgozik az ügyön

Az ügy kiemelt tárgyi súlyára tekintettel Magyarország belügyminisztere a mentés, kutatás irányítási pontjára érkezését követően a hajóbaleset körülményeinek minden részletre kiterjedő, ugyanakkor gyors vizsgálata érdekében nyomozócsoport felállítását határozta meg. A közlekedési, a bűnügyi, valamint a rendkívüli haláleseti vizsgálókból, bűnügyi helyszínelőkből, és bűnügyi elemző-értékelőkből álló, átlagosan 12 év szakmai tapasztalattal rendelkező 60 fős nyomozócsoport a hajóbaleset óta pihenőidejét leszűkítve 6.180 munkaórát teljesített.

A számok tükrében

A rendőrök a vízibalesettel összefüggésben 230 személyt kérdeztek ki, további 66 főt tanúként, egy főt pedig gyanúsítottként hallgattak ki. 15 kihallgató helyiségben, 124 órában – a magyarul nem beszélő tanúk és a gyanúsított esetében hat tolmács közreműködésével – történt kihallgatások jegyzőkönyveinek leirata meghaladja az ötszáz, az ügy teljes iratanyaga pedig az ezer oldalt. A nyomozócsoport tagjai rendelkezésére álló 38 szolgálati gépjármű üggyel kapcsolatos futásteljesítménye 958 kilométer.

A gyanúsított nem tett vallomást

A szállodahajó halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett vízi közlekedés veszélyeztetése vétségének elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatott, letartóztatott hajóskapitánya, C. Yuriy folytatólagos kihallgatásai alkalmával továbbra sem tett feltáró jellegű vallomást a baleset körülményeiről.

Még elemzik az adatokat

A nyomozócsoport tagjai folyamatosan elemzik a különböző adatbázisokból származó több tízezer adatot, 16 térfigyelő kamera lefoglalt felvételeit, illetve a rendőrség felhívására az állampolgároktól származó, a rendőrségnek átadott videó- és kamerafelvételeket.

A balesetben részes szállodahajón igazságügyi hajózási, nautikai szakértő bevonásával a rendőrség szemlét tartott, kamerafelvételeket foglalt le és 4896 darab digitális fényképfelvételt készített. Lefoglalta a szállodahajón fellelhető valamennyi hajózási és informatikai rendszer adatállományát. A több mint nyolc órán át tartó szemlén lefoglalt informatikai adatállomány együttes mérete meghaladja a két terrabájtot.

A nyomozók a vizsgálat teljessége érdekében felvették a kapcsolatot a Duna menti tagállamok valamennyi társhatóságával, valamint a holland rendőrséggel.

Minden adott, hogy kiderüljön az igazság

A nyomozás eredményessége, a beszerzett személyi és tárgyi bizonyítási eszközök elemzése és értékelése érdekében a korábban már kirendelt igazságügyi hajózási, nautikai szakértő mellett a nyomozóhatóság igazságügyi informatikai, orvos, pszichológus, szemész, közlekedési, hidrológiai, pályaalkalmassági, munkaügyi szakértőket és szakkonzulenseket is kirendelt a nyomozás során felmerült szakkérdések soron kívüli megválaszolására.

A nyomozócsoport vezetője folyamatosan egyeztet a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészi ügyfeldolgozó csoporttal, a nyomozati cselekményeknél ügyész van jelen. A nyomozócsoport vezetőjét és vonalvezetőit Budapest rendőrfőkapitánya naponta kétszer beszámoltatja. A nyomozás eredményes befejezéséhez valamennyi személyi és tárgyi feltétel rendelkezésre áll.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet