Visszavonta az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjének megbízását a belügyminiszter – írja szombati számában a Kisalföld. A cikk szerint Pintér Sándor „a közmunkaprogramban elkövetett hibákkal” indokolta lépését. A posztot 1999 óta betöltő Janák Emil a lappal azt közölte, hogy a döntést tudomásul veszi, de kommentálni nem kívánja. A Kisalföld emlékeztet arra, hogy alig egy hónapja kellett távoznia posztjáról Németh Zoltánnak, a regionális zöldhatóság vezetőjének.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!