Ismét elrendelték a nyomozást

Ismeretlen tettes 2000. október 31-én bántalmazott vasvári lakóházában egy idős asszonyt, aki a bántalmazás következtében elhunyt. Az ismeretlen elkövető a sértett értékeit eltulajdonította, majd a helyszínről eltávozott. A Rendőrség első ízben felfüggesztette a nyomozást, mivel nem sikerült az elkövető nyomára akadnia, majd 2005-ben újra elrendelte azt, de kellő bizonyíték hiányában ismételten lezárta. Ez év áprilisában a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya „leporolta” a közfelháborodást keltő bűnügy aktáit. Az újabb eljárás során olyan bizonyítékok és vallomások kerültek napvilágra, amelyek feltételezhetően pontot tesznek a hosszúra nyúlt nyomozás végére és a bűnöst, aki eddig nem került még a Rendőrség látókörébe, sikerül majd bíróság elé állítani.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek