Határon átnyúló kerékpáros fejlesztések

Mintegy 1,3 millió euró összköltségű pályázat segítségével végeznek kerékpáros turisztikai fejlesztéseket Vas és Zala megyében, valamint a Muravidéken - írta szombati számában a Zalai Hírlap. A projekt költségeinek 82 százalékát az Európai Unió, 12 százalékát a magyar állam finanszírozza, a fennmaradó részt pedig a magyar és a szlovén pályázati partnerek biztosítják. A program során a határ menti régióban a kerékpáros idegenforgalomra épülő turisztikai rendszert alakítanak ki 2014 őszéig. A térségről kerékpáros térkép, útikönyv és egy interaktív honlap is készül a jövőben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek