A szeptemberben induló szakfordító és tolmács, szakterminológus szakirányú továbbképzési szakokra augusztus 21-ig lehet jelentkezni. Az angol, német, olasz, orosz nyelvek területén megszerezhető szakfordító képesítés szakterületét a jelentkező eredeti diplomája határozza meg. A képzés területei a többi között a társadalomtudomány, bölcsészettudomány, pedagógia, természettudomány, orvos- és egészségtudomány, illetve sporttudomány. A képzés időtartama négy félév. A költségtérítés összege egy félévre 130 ezer forint. A képzés nyelvenként 10-12 fős létszámmal indul. A felvételi augusztus 31-én lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!