Két tannyelvű képzés Gotthárdon

Jók a tapasztalatok a két tanítási nyelvű képzésben Szentgotthárdon. Az alsó tagozaton már négy éven át folyt a két tanítási nyelvű képzés, és a tanulók a SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziumban folytatják tanulmányaikat. Az oktatáshoz megfelelő szakemberlétszámmal rendelkezik az intézmény, a felszerelt interaktív táblák előnyét pedig a nyelvoktatásban is kihasználták. Az iskolai beíratások időszakában a szülőket több fórumon is tájékoztatták, az óvodásoknak pedig többször programot szerveztek, hogy megismerkedhessenek az iskolai oktatással. A képzés folytatásáról ugyancsak tartottak szülői tájékoztatót, és a tanulók találkozhattak leendő tanáraikkal. A tanév során a gimnázium pedagógusai elkészítették a két tanítási nyelvű képzés 5-8. évfolyamon történő továbbhaladásához a tanmeneteket.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek