Több mint egy milliárdból újultak meg mellékutak Vas megyében. Az Új Széchenyi Terv programjában a Vashosszúfalu-Káld, a Zalabér-Kám és a Kapuvár-Beled-Celldömölk összekötő utak mintegy 11 kilométeres szakaszát újították fel. A beruházásra európai uniós forrásból 1,3 milliárd forintot költöttek. A kivitelező a három útszakasz burkolatjavítását, padkajavítást, vízelvezető árkok karbantartását végezte el. A projektben a Zalabér-Kám összekötő úton lévő buszváró is megújult. A kivitelezést a Közép-Nyugat ROP 2013 Konzorcium végezte. A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!