Nyáron megnövekszik az esküvők száma, nem csak a kellemes idő miatt, hiszen ebben az időszakban van lehetőség a külső helyszíni rendezvényekre is. Boros Eszter anyakönyvvezető elmondta, hogy minden évben októberben nyitják a következő évi naptárat, vannak akik már ilyenkor lefoglalják, akár fél-1 évre előre az időpontot. A legkedveltebb időszakokban naponta akár 10-15 esküvő is tartanak Szombathelyen. Jogszabály szerint a bejelentéstől számított 30 nap után lehet egybekelni, de a fő szezonban, a telítettség miatt esetenként jóval később tudnak időpontot biztosítani a pároknak. Vas megyében átlagosan fél évvel, 4 hónappal előre foglalják le a párok az időpontokat - tette hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!