Az acsádi szociális otthon tűzkára után civilek gyűjtöttek az elégett tárgyak pótlására, az intézményben lakók elhelyezéséről és teljes körű ellátásuk további biztosításáról gondoskodtak. Az érintett lakókat az acsádi intézmény egyes telephelyein, Kőszegen két intézményben, Peresznyén, valamint Kőszegpatyon helyezték el. A leégett tetőtérben is megkezdték a kárelhárítási munkákat. A biztosító felé a kárbejelentést megtették. Első lépésként az intézmény szakértőt kért fel a romeltakarítás szakszerű kivitelezésére. Ennek műszaki átadása június 8-án megtörtént. Ezt követően az otthon pályázatot írt ki a tető helyreállításának feladataira. A nyertes ajánlattevővel a tervezői szerződést a napokban írják alá. A tervek elkészítését követően közbeszerzési eljárás indul a kivitelező kiválasztására, és a nyertes kezdheti meg az építési munkát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!