Ingadozó munkanélküliségi adatok

A Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának adatai szerint az elmúlt évben több hónapon keresztül is jelentősen csökkent a tartós munkanélküliek száma a megye munkaerő-piacán. Az intenzív fogyás tavaly októberéig volt jellemző, azóta 1600-1700 között alakult azon álláskeresők száma, akik már huzamosabb ideje nem találtak munkát. Májusában 1584 fő volt a legalább egy éve folyamatosan munka nélkül levők száma. Ez az egy évvel ez előttihez képest egyharmaddal kevesebb. A legnagyobb arányú mérséklődés (11 százalékos) Celldömölk térségében történt, a legkisebb arányú pedig Szentgotthárd és Sárvár vonzáskörzetében, ahol a változás nem érte el a 4 százalékot. A tartós munkanélküliek aránya Körmend térségében a legalacsonyabb (16,3 százalék), Szentgotthárd körzetében pedig a legmagasabb (25,6 százalék).


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek