Együttműködés a SEK és a II. János Pál kollégium között

Együttműködés a SEK és a II. János Pál kollégium között. A szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja és a szeptemberben induló szombathelyi II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium együttműködési megállapodást ír alá. Ezzel lehetőséget szeretnének biztosítani a SEK hallgatói számára, hogy megismerhessék azt a kulturális és vallási alapot, amely mindmáig meghatározza Európa intellektuális és spirituális arculatát. Az együttműködést Dr. Gadányi Károly, az SEK elnök-rektorhelyettese és Dr. Németh Norbert, egyetemi lelkész, a szakkollégium igazgatója írják majd alá, július 17-én, kedden.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek