Szombaton avatták és szentelték fel a helyi evangélikus gyülekezet templomához épített harangtornyot és a hozzá tartozó 80 kilós harangot. A többségében evangélikus falu 1956-ban épített magának egy torony nélküli templomot. Amikor a gyülekezet 1997-ben jelezte az állam felé, hogy nem tart igényt korábbi ingatlanjaira, megállapodást kötöttek, hogy meghatározott időn belül kárpótlásként 18 és félmillió forintot utalnak a számlájára. A pénz 2011 végén meg is érkezett, így nekiláthatott a község ahhoz, hogy az imaházhoz tornyot állítsanak, amibe természetesen új harang is került. Szombaton délelőtt ünnepi istentiszteleten szentelték fel mindkettőt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!