Tizenharmadszor rendezték meg a hétvégén a Zsirai Napokat, és ennek keretében adták át az új integrált közösségi szolgáltató teret is. A programsorozat már pénteken megkezdődött, számos fellépővel, és ugyanígy folytatódott szombaton. Eközben pedig a Fő utcán ünnepélyes keretek között fölavatták azt az integrált közösségi szolgáltató teret, amelyet sikeres pályázat révén alakított ki az önkormányzat a település központjában. Az Európai Unió és a magyar kormány több mint 53 millió forintos támogatást nyújtott a beruházáshoz. 2011. július elsején láttak neki a munkának, amelyet decemberben fejeztek be, az avatást azonban a XIII. Zsirai Napokra időzítették.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!