Várhegyi Attila, a kultuszminisztérium politikai államtitkára ellen hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indult eljárás, ám a bírósági szakban kiderült, hogy az ügyészségnek módosítani kell a vádiratot. Mivel a szándékosság nem állapítható meg Várhegyi esetében, ezért nem hűtlen kezelés, hanem hanyagság miatt és legfeljebb felfüggesztett börtönre ítélhetik Szolnok egykori polgármesterét. A vádlott nyolc társa esetében pedig felmentést indítványozott az ügyészség. Várhegyi Attila ellen a rendőrség azért nyomozott, mert úgy vélték, hogy a polgármester hűtlen kezeléssel 190 millió forintos kárt okozott a városnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!