Magyar rendszámú menekülő BMW-re lőttek rá osztrák rendőrök pénteken, Ausztriában, Gamischdorf és Schallendorf között. A rendőrök azután próbálták megállítani a járművet, miután betörést jelentettek nekik egy St. Michael-i autókerskedésből, ahonnan az elkövetők egy fekete BMW-vel menekültek. Az autót három lövedék találta el. Az egyik utas elmenekült, de egy 24 éves magyar bűnözőt elkaptak az osztrák rendőrök. A csapat a Burgenlandban hírhedtté vált BMW-bandához tartozhatott, ami harmadszor tért vissza St. Michael BMW-kereskedésébe, hogy ott az eladásra váró járműveket szétszerelve alkatrészeket - lámpákat, lökhárítókat, légzsákokat - lopjanak. A csapat Oberpullendorfban is lecsapott már. A megrongált autók száma legalább 13, az okozott anyagi kár pedig elérheti az 50 ezer eurót (14 millió forint).
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!