Újabb magamutogató férfi Zalaegerszegen

Alig egy hónappal egy hasonló eset után, vasárnap Zalaegerszegen újabb magamutogató férfit vettek őrizetbe, aki egy játszótéren is szeméremsértően viselkedett. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel azt közölte: a férfi viselkedése miatt az elmúlt hét végén négy esetben riasztották a rendőrséget.

Az arcát ruhával eltakaró férfi múlt szombat este a landorhegyi játszótéren és az Átalszegett úton fiatalkorú lányokat, vasárnap hajnalban pedig a Berzsenyi és a Göcseji úton felnőtt nőket szólított le.

Szeméremsértően viselkedett, de a sértettekhez nem nyúlt; azok minden esetben magára hagyták, majd értesítették a rendőrséget. Az elkövető kilétének felderítése érdekében külön nyomozócsoport alakult szolgálatban lévő és a pihenőidejüket megszakító rendőrökből. A szemtanúk által adott személyleírások és a férfi viselkedése alapján a rendőrök vasárnap késő délután, zalaegerszegi lakásán fogták el a szeméremsértéssel gyanúsított 31 éves férfit.

Az őrizetbe vett gyanúsított - akinek kezdeményezték az előzetes letartóztatását - kihallgatása során nyolc hasonló esetet ismert be, de a rendőrség szerint még további esetekre is fény derülhet a nyomozás során.

A zalai rendőrök június 18-án is őrizetbe vettek egy férfit, aki aznap éjszaka három fiatalkorú lány előtt ugyancsak szeméremsértő módon mutogatta magát.

(Forrás MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek