Kötelező kamarai regisztráció

Még mindig lehet pótolni a mulasztást. A 2012. január 1-től életbe lépett új rendelkezések alapján a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál június 30-áig 14.009 vállalkozás kezdeményezte a nyilvántartásba vételét. A meglévő vállalkozásoknak azonban közel egyharmada nem regisztrált, s nem fizette meg az előírt kamarai hozzájárulást. Az adategyeztetés még jelenleg is folyamatban van, várhatóan július második felében küldik ki a regisztrációról szóló igazolást. A kamara arra hívja fel a figyelmet, hogy a regisztrációhoz kapcsolódó, ötezer forintos kamarai hozzájárulás befizetésére folyamatosan lehetőség van a Honvéd téri székházban vagy banki átutalással. Azok, akik eddig elmulasztották a regisztrációt, online vagy személyesen a kamara ügyfélszolgálatán még azt megtehetik. Azok a gazdálkodó szervezetek, melyek nem tettek eleget a törvényi kötelezettségüknek, szankciókra is számíthatnak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek