Naponta körülbelül 900 kötetet visznek haza az olvasók, akik jellemzően a nyári hónapokban inkább a könnyedebb olvasmányokat keresik. Viszont a korábban megszokott kötelezők kölcsönzése az elmúlt évek tapasztalatai alapján már nem jellemző. Nagy Éva igazgatóhelyettes rádiónknak elmondta, hogy nemrég elindult egy új akció, a hónap könyve címmel. Az ötletet az adta, hogy nagyon sok, régen népszerű könyv a kölcsönzési statisztikák alapján úgy tűnik feledésbe merült. Ezért minden hónapban a könyvtár valamelyik dolgozója egyfajta ajánlót ír egy méltán népszerű, de mostanra elfeledett könyvről. A kezdeményezést az első visszajelzések alapján siker fogadta- tette hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!