Robur mikrobusszal a londoni olimpiára

Egy 24 éves Robur mikrobusszal indul a londoni nyári játékokra vállalkozó kedvű magyar szurkolók egy csapata. Az egykori Kelet-Németországban gyártott, már két olimpiát - az athénit és a pekingit - megjárt járművel a Közlekedési Múzeum elől indulnak szombaton 11 órakor. Balázs Ottó, a Robur Expedíció tagja elmondta: azért ezt az autót választották, mert ezt találták a legcsúnyább és legvisszataszítóbb járműnek az oldtimerek közül, így igazából viccből újították fel a több ezer kilométer megtételére alkalmas járművet. Az autó nagyon jól vizsgázott a pekingi út alatt, hiszen a szélsőséges körülmények és a 3,5 hónapig tartó út ellenére a feljavított és átalakított autó gyakorlatilag hibátlanul vette az akadályokat.

MTI Fotó: Kovács Attila
MTI Fotó: Kovács Attila

A jelenlegi túra csapatában Balázs Ottón kívül részt vesz Waszlavik Gazember László, Bánlaki Tasnád, Bujdosó Attila és Jármi Zsolt. Az indulás tiszteletére rendezett a rendezvényen a kalandorok mesélnek majd korábbi útjaik tapasztalatairól és élményeiről, valamint jövőbeni terveiket is felfedik a Közlekedési Múzeum, Kupolacsarnokába látogatóknak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek