Önkéntesek hajtják fel a kallódó tiniket

A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai közül ketten egész évben keresik az utcán kallódó fiatalokat, és megpróbálnak nekik hasznos programokat ajánlani. Mivel nyáron megnövekszik a csellengő gyerekek a száma, így erre az időszakra, idén először négy önkéntest is bevontak a munkába. Az utcán lévő gyerekek többsége 10-15 éves, többségük unalmában lézeng az utcán - mondta el rádiónknak Dénes Tímea intézményvezető helyettes. Ezért a szociális munkások olyan programokat próbálnak szervezi és ajánlani nekik, ami az ő igényeikhez igazodik. Gyakran szerveznek kirándulásokat, vetélkedőket, focibajnokságot. Ezek a programok általában sikeresek - tette hozzá a szakember.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek