Több százan emlékeztek Bándy Katára

Összesen mintegy három-négyszázan vettek részt a Pécsett meggyilkolt rendőrségi pszichológus, Bándy Kata emlékére szervezett szombat esti virrasztáson, a budapesti Szent István-bazilika előtt - közölte az egyik szervező vasárnap az MTI-vel. Jónás Marianna elmondta, hogy az este héttől éjfélig tartó csendes megemlékezés résztvevői virágokat hoztak és gyertyát gyújtottak, így emlékezve a pszichológusnőre. A szervezők, akik Megemlékezés és virrasztás Bándy Kata emlékére címen hoztak létre egy csoportot a Facebook közösségi portálon, azért szervezték a megemlékezést, hogy kifejezzék szolidaritásukat azokkal, akik közel álltak az áldozathoz, és elítéljék a rasszista megnyilvánulásokat, amelyek az egész roma közösséget azonosítják az elkövetővel.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek