Körmendi Fúvószenekar: 120 év és arany minősítés. Körmenden 1892. július 21-én hangzott fel először az Önkéntes Tűzoltó Egyleten belül akkoriban létrehozott Körmendi Tűzoltó Zenekar muzsikája, éppen 120 éve. Kiállítással, koncerttel, vendégzenekarokkal és minősítővel ünnepelte meg ezt a jeles alkalmat a Városi Fúvószenekar Egyesület. Dohos László, az Országos Fúvószenekari és Mazsorett Szövetség elnöke a köszöntő után kihirdette a minősítés eredményét is. Ennek értelmében a Körmendi Fúvószenekar a „B” kategóriában arany minősítést kapott, tehát az ünneplésre nem csak a jubileum, de ez a szakmai elismerés is okot adott.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!