A faluban eső után a közúton megáll a víz, befolyik a házakba és az udvarokba. Gyakran előfordul hasonló eset, ám eddig sem az önkormányzat, sem a közútkezelő nem tett semmit. Az utca egyik oldalán nincs, és a másik oldalon sem kielégítő állapotú a vízelvezető árok. Állítólag a legutóbbi felhőszakadás után a tűzoltókat is kihívták, de mire megérkeztek, addigra a víz nagy része már elszivárgott, így a tűzoltók szivattyúzás nélkül távoztak. A helyzet azért is aggasztó, mivel ez a bekötőút vezetné el a településen áthaladó 8-as főközlekedési út forgalmát egy esetleges baleset esetén.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!