Történelmi napok Gotthárdon

Tizedik alkalommal rendezik meg a Szentgotthárdi történelmi napokat. A már hagyományos rendezvény az 1664. augusztus elsejei Szentgotthárdi csatának állít emléket. Idén július 27-29-ig tartanak a programok, aminek legnépszerűbb elemeit már 10. alkalommal láthatja a közönség. Ilyen például a 9 kilométeres emlékfutás, amire már Ausztriából és Szlovéniából is érkeznek futók. Minden évben gondoskodnak a szervezők az újdonságokról is, így bemutatják a Szentgotthárd Ifjú Helytörténeti Krónikása felhívás győztes pályamunkáit, szombaton délután a Tulipános Népi Játékpark és Alkotóműhely műsorai és bemutatói szórakoztatják majd a közönséget - mondta el Károly Andrea a Pannon Kapu Kulturális Egyesület munkatársa. További újítás, hogy idén 3 napon keresztül látogathatók az Őr-Nyék Hagyományőrzők lovas- és talpasíjászok programjai a Várkertben. Péntektől Dr. Doba Istvánné Simonffy Etelka hímző, Dr. Doba István amatőr festő és Kiss-Preisinger Anna szövő, népi iparművész közös kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők. A családok, gyerekek megszólítására különleges figyelmet fordít a rendezvény, így minden korosztály találhat majd programokat a Szentgotthárdi Történelmi Napokon- tette hozzá.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek