Kevés a fellebbezés a munkaügyi perekben

2010-ben a helyi bíróságokon befejezett, és 2011-ben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján meghatározható a munkaügyi peres fellebbezési aránya. Ez országos átlagban 13 százalék lett az előző 2 évben. A megyék közül 2011-ben kiemelkedik Pest megye, ahol a perek 21 százalékát fellebbezték; szintén magas volt az érték a fővárosban, ahol ez 20 százalék volt. A fellebbezések aránya, ahogy egy évvel korábban is, Vas megyében volt a legkisebb: mindössze 3,1 százalék, tehát jelentősen elmarad az országos átlagtól. Ez a szám 2011-ben alacsony volt még Győr-Moson-Sopron megyében - 5 százalék -, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - 6,7 százalék -, de megyénkben a fellebbezések száma ezektől is jelentősen elmarad.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek