Hárommilliárd forint egészségturisztikára

Három új pályázatot hirdetett ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a napokban: az egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztésére augusztus 1-től október 8-ig lehet pályázni mintegy 2 milliárd forintra. TDM szervezetek és turisztikai klaszterek létrehozására 370 millió forint áll rendelkezésre a nyugat-dunántúli régióban. A pályázatok benyújtására augusztus 15. és október 15. között van lehetőség. 561 millió forintos keretösszeggel egészségügyi alapellátás, egészségházak és járóbeteg-szakellátás fejlesztésére lehet pályázni, célja, hogy a lakosság számára hozzáférhetővé váljanak a megfelelő infrastrukturális ellátottsággal rendelkező egészségügyi intézmények közszolgáltatásai. A projektjavaslatokat szeptember 17. és december 31. között várják.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek