A legmodernebb traktorok, veterántraktorok, páros lófogatok sorakoznak fel majd szombaton Kerkáskápolna határában, hogy részt vegyenek a területi szántóversenyen. A faluban éveken át lovasversenyeket rendeztek, de mivel egyre kevesebb helybeli család foglalkozik a földműveléssel, a rendezvénnyel szeretnék felhívni a figyelmet a mezőgazdasági munka fontosságára. A szombati szántóversenyre hagyományőrző programokkal is készülnek a Vas megyei falu lakói. A közönséget a hagyományőrző csoportok, citerazenekarok prózai, népzenei, népdal- és néptánc-produkciókkal szórakoztatják. Régi munkagépek és -eszközök bemutatójára is várják az érdeklődőket - számol be a Profitline.hu portál.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!