Lezárult a TISPOL akció

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint európai TISPOL közlekedésbiztonsági ellenőrzés zajlott július 24. és 26. között, napi nyolc órában a megye egész területén. A rendőrök kifejezetten a vezetési és pihenőidők betartását ellenőrizték, valamint az áruk és a személyek illegális szállítását, de a tehergépjárművek és az autóbuszok műszaki állapotát is figyelték. Egy esetben indítottak járművezetői okmánnyal történő visszaélés miatt büntető- és közigazgatási eljárást, valamint vezetési idővel kapcsolatos szabályok megsértése miatt egy esetben közigazgatási bírságot szabtak ki. Az ellenőrzés ideje alatt a 84-es számú főúton, Simaság belterületén egy rekordsebességgel közlekedő motorost is megállítottak, aki 135 km/h-val száguldott. Vele szemben közigazgatási eljárást indítottak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek