Sárváron is ellenőriztek a fogyasztóvédők

A speciális nyári ellenőrzés-sorozat június 4-én indult, s a múlt hétig 33 üzletet kontrolláltak a felügyelők, akik három fesztiválon (Szombathelyen a Szent Iván-éjen, Őriszentpéteren és Sárváron, a Nádasdy Történelmi Fesztiválon) vették górcső alá főként az alkalmilag kitelepülő vendéglátósok és árusok tevékenységét. Előbbieknél 50, utóbbiaknál pedig 40 százalék körül mozgott a kifogásolási arány, vagyis: jócskán akadtak problémák. Az esetek legtöbbjénél (az első ízben hibázó kis- és középvállalkozásokra vonatkozó törvényi előírások szerint) bírság kiszabása nélkül kötelezték a szabálytalanságok megszüntetésére az érintetteket, voltak azonban esetek, amelyeknél nem lehetett és nem is volt pardon: a 18 év alatti fiatalokat alkohollal, illetve dohánytermékkel kiszolgáló vállalkozókat minden esetben megbírságolták.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek